Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harsányi Sándorné Kati

2009.11.25

Kép A vállalatnál töltött több mint negyedszázad alatt különböző vezetői munkaköröket töltött be; 25 éves volt, amikor kinevezték osztályvezetőnek, majd a Közgazdasági Főosztály vezetőjének, azt követően megbízott Gazdasági igazgató lett, később mint Stratégiai Tervezési igazgató vett részt a vállalat irányításában.

Számos vállalati és ágazati kitűntetés birtokosa.

Nyugdíjas.

 

 

A riport elkészítését megelőzően megküldött életrajzának  címe: Harminc év az Izzóban, majd a következő Illyés gondolattal folytatódik: „A szél kihívására a fa gyökerével válaszol.”. Ilyen kifejező címmel és idézettel indított. Ez lírai alkatra utal. Szereted a verset, az irodalmat?

 

Igen, feltétlenül. A verset nagyon, ami még otthonról, a hazai indíttatásból származik.  Édesapámnak köszönhetem.

 

A 30 éves Izzós múltjáról szépeket  ír, említene néhány részletet?

 

Valóban, de lelkem mélyén a kezdettől számított 22 év az igazán emlékezetes.

1968 fantasztikus év volt az életemben: közgazdász diploma megszerzése, házasságkötés és munkába állás az Izzóban. Elkezdtük építeni a házunkat, az életünket, a jövőnket.

Az Izzóba a férjem helyére kerültem. Munkatársaimat is a férjem révén ismertem. Mégis szorongás volt bennem, hiszen az ő családja ősi izzós dinasztia volt. Úgy éreztem, a név kötelez.

A Közgazdasági Osztályon fiatalok dolgoztak, lényegében együtt tanultuk az új gazdasági mechanizmus gyakorlati megvalósításának lehetőségeit.  Ebben nagy segítségünkre voltak vezetőink, közülük is kiemelve Székely Róbertet és Winkler Györgyöt.

 

Ezekből az évekből van kiemelhető emléke?

 

Első nyilvános bemutatkozásom egy igazgatói értekezleten volt.  Sosem felejtem el, ami akkor történt.  Kezem, lábam remegett, hiszen a vállalat teljes „vezérkara” ott volt.  Dienes Béla, a nagy tiszteletnek örvendő vezérigazgatónk megszólított: „Maga kicsoda?.  Bemutatkozásom után újabb rövid kérdés következett: „Iskolai végzettsége?”.  Fülig elvörösödve válaszoltam, hogy egyetem.  „Látják, ilyen emberekre van szükségünk!” - mondta, mindenki felé fordulva. Szerencsére ültem.

 

Mikortól számítja az Izzón belüli szakmai  sikereit?

 

Váratlan nagy öröm ért 1971-ben! Megbíztak a Közgazdasági Osztály vezetésével.  Jó érzés volt, hogy bíznak bennem, és képesnek ítélnek az új feladat elvégzésére. Kollegáimmal számos előterjesztést, pályázatot és vállalati tervet készítettünk.  A mi munkánk is benne volt azokban az elismerésekben, amelyek országos rangot adtak az Izzónak.  Úgy éreztem ebben az időben munkámra Labelle szavai voltak jellemzők:  „A legkisebb tett is nagyobb, mint a legnagyszerűbb szándék”.

 

A pályázatkészítéseken túl, úgy tudjuk,  részese volt a Világbankkal folytatott tárgyalásoknak.  Ahol tudni kellett a külsők fejével gondolkodni.  Milyennek látta az Izzót kívülről? Belülre nézve.

 

Érdekes szituáció volt az enyém.  Férjem, mint közgazdász az Országos Tervhivatalnál dolgozott és segítségével igen komoly kitekintési lehetőségem volt a népgazdasági folyamatokat illetően.  A külső megítélésekből sokat lehetett tanulni.  Mindenkiben, így bennem is kihívás volt minden új helyzet.  Kellően felkészült partnerei voltunk a világbanki szakértőknek. Nem a mi hibánkból hiúsult meg a hitelfelvétel.

 

Az Izzó amolyan  állam volt az államban sokak szerint.  Többet megengedtek az Izzónak mint, más cégeknek?

 

Nem igazán.  Mi is ugyanabban a szabályozó rendszerben dolgoztunk, mint a többi.  A nagyságnak meg volt pozitív és negatív eredménye egyaránt.  Az kétségtelen, hogy a mi cégünk nem volt összehasonlítható más hazai nagyvállalattal.  Sajátos struktúrával rendelkezett  - ez több vonatkozásban jelentett előnyt -  de a makró szinten jelentkező hatások az Izzóra is lecsapódtak.

 

Említette az Izzó sajátos struktúráját, hogy értendő ez?

 

Olyan cég volt az Izzó, amely magába foglalta a teljes innovációs folyamatot beleértve a kutatás-fejlesztést, a termelést, az értékesítést, a fiók hálózatokat Európától – Japánig stb..

Az izzós vezetők többnyire jól ismerték fel a hazai és a nemzetközi lehetőségeket és időben léptek, ha a szükség úgy kívánta.

Említettem már közvetlen főnökömet, Székely Róbertet. Ő már előre megfogalmazta a cég speciális strukturális helyzetéből adódó jövőképet.  Rendkívül jó meglátásai voltak a szükséges változtatásokat illetően.

Jó és kevésbé jó képességű főnökeim voltak.  A konfliktusok, amelyek minden munkakapcsolatban kialakulnak, jó emberi kapcsolatok esetén gyorsan rendeződnek, de ha ez hiányzik, mély sebeket okozhatnak.  Részem volt mind a kettőből.

A 70-es évek közepén Lippach Zoli bácsival éjt-nappal dolgoztunk az akkori kormányzat által létrehozott új hitelszerződésen.  A szakmai konvertibilis export árualapot növelő hitelnek nevezte azt a pénzösszeget, amivel az Izzó új beruházásokba kezdhetett.  Ekkor építettük meg Közép-Európa legkorszerűbb fényforrás gyárát Nagykanizsán.

 

Mindezen ismeretek birtokában, mi okozta az Izzó esetében is felmerült problémákat?

 

Nagy terheket jelentett az Izzó számára a szabályzó rendszer. Egy alapvetően belföldre szállító cég jövedelmezőségét előre lehetett tervesíteni, tudván, hogy az árszabályozás révén mit mennyiért lehet eladni.  Az Izzó jelentős tőkés exportjánál már nem lehetett ugyan olyan, vagy jobb jövedelmezőséget elérni.  A szocialista export folyamatos visszaesése pedig tovább növelte a problémákat.

 

Mikor kezdődtek a nagyobb gondok?

 

A 80-as évek második felében elkezdődött a véget nem érő előterjesztések sorozata.  A vállalat saját erőből már nem tudta kivédeni az eladósodását.  Az Állami Tervbizottság kiemelten kezelte az Izzót.  Ebben a koordinációs feladatban nekem jutott az irányító feladat.

Egyeztetnem kellett a vállalati adatokat a külső szervek véleményével, javaslataival.  Megfeszített fél éves munkával az Állami Tervbizottság konszolidálta a vállalat helyzetét és 3,5 milliárd forint hitelt töröltek.  Eredményes munkánkat Demeter Károly, akkori vezérigazgatónk is elismerte.

Az évek múlásával a privatizáció elkerülhetetlen volt.  Sajnos a kommunikációs nyelv angolra váltott és ez az új kihívás meghaladta az erőmet.

 

Összességében milyen volt a Tungsramos 30 év?

 

Elmondhatom, hogy az a 30 év, amit az Izzóban töltöttem igen szép és változatos volt.  Munkahelyet nem változtattam, mert azt csinálhattam, amit nagyon szerettem.  Rendkívül jó emberek vettek körül, elismerték tudásomat és kitartásomat.  Akikkel együtt dolgoztam tudták, hogy számíthatnak rám a bizalom kölcsönös volt.

Külön kiemelném a gyárakkal való kitűnő szakmai és emberi kapcsolatomat.  Sokban segítettük egymást, igazi csapatmunka volt a mi együttműködésünk jellemzője.

 

Milyen nyugdíjasnak lenni?

 

Minden évszaknak megvan a hangulata, csak jól fel kell ismerni és alkalmazkodni amennyire lehet.  Sokat olvasok, szeretek kézimunkázni, nagyokat sétálni.

A nyarat a Velencei tónál töltjük.  Férjem horgászik, én pedig élvezem a szomszédolás örömeit.

 

Maradt kapcsolata a szakmával és Tungsrammal?

 

Mi szakmai tudásunkra a mai Tungsramnak nincs szüksége.  Ők nem kívánják hasznosítani ennek a korosztálynak a tudását.  Egy teljes generáció hiányzik ma a cégnél.  Nem is keresik illetve nem ápolják a kapcsolatot.  Nyugdíjas lettem, a méltó búcsúról megfeledkeztek.  Én azonban mindig úgy emlékszem majd vissza, hogy „jó mulatság, férfi munka volt” mindaz, amit ezért a nagy múltú vállalatért tettem.

 

A beszélgetésre 2004.11.1-én került sor.

 

Az írás Vígh Károly eredeti interjúja, illetve portré riportja alapján készült. 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.